2018. I. pontszerző eseményei

A két ranglista vezető döntőzött

 

Rekordszámú magyar résztvevővel startolt el a 2018-as magyar snooker évad, ötvenheten adták le online a nevezésüket. A decemberi közgyűlésen megvitatott és elfogadott változások közül így az első már gyakorlatban is kipróbálásra került, vagyis hogy 52 résztvevő felett nem kerül sor második helyszín hozzáadására, hanem a szombati nap széthúzásával (korábbi kezdés és később befejezés, a megszokott öt kör helyett hat kör lejátszása) 64 játékosig a Snooker Terminál egyedül biztosítja a helyszínt és ezzel együtt mindenki számára azonos, minőségi feltételeket. 

Második nap

A szigorított versenyruházat (mellény és hosszú ujjú ing, szövetnadrág és öltönycipő) nem okozott komoly gondot. Csak egy versenyző játszott mellény nélkül, de az ő indulása ezen a versenyen még engedélyezve volt. A vigaszágon ugyanez a dresszkód érvényes, így sajnos volt egy játékos, aki nem indulhatott, mert ő pólóban jelent meg. Többen is hoztak extra mellényt (köszönjük!), ezek a Snooker Terminálban állandóan ott találhatóak, ha valaki esetleg mellény nélkül érkezne a jövőben, akkor M-L méretben felveheti a szükséges ruhadarabot.

Bár az első pontszerző kiemeléses verseny volt, de csak a ranglista első hét helyezettje indult a legjobb 32 közül, a magas létszám Varga Pétert már a 64-es mezőnybe kényszerítette, ahol rendkívül szoros mérkőzésen maradt alul Balaskó Mihállyal szemben. A másik meglepetés Vass Norbert simának tűnő veresége volt Juhász Zoltán ellenében.A színvonalas új klub és az izgalmas meccsek több pool biliárdos játékosnak is kedvet hoztak az induláshoz. Babecz Balázs már évek óta otthon van snookerben és pool biliárdban egyaránt és az Országos Bajnokságon is indult már pool játékos Solymosi Gábor személyében, most azonban Gulrich Zoltán, Mirk Tibor, Tornai Domonkos és Madarász Péter is snooker asztalhoz állt.  Szolnoki Olivér, aki jelenleg a pool szakág ranglistavezetője pedig nem először látogat snooker versenyre: korábban egyszer már indult egy pontszerzőn, amit meg is nyert majd a 2017-es U21 Országos Bajnokság trófeáját is begyűjtötte.

A szombati meccsek többsége belefért a két és fél órás időkeretbe, azért akadt több mérkőzés is, amely elhúzódott és hat pirossal kellett befejezni. Egy eleve szoros mérkőzés lezárásra hat pirossal drámai lehet, hisz ilyenkor már nem biztos, hogy a tudás az, ami dönteni fog, hanem hogy ki tudja jobban kezelni az ezzel járó feszültséget: Kriston Pál és Geszosz Péter mérkőzésén az utolsó fekete döntött a hat pirosas frame-ben. Azt a nehéz feketét pedig Kriston Pál biztos kézzel jutatta a zsebbe. A legjobb 16 közé így a hat kiemelten kívül (Fenyvesi Zsolt, Berghold Soma, Babecz Balázs, Horváth Attila, Csurgó Balázs és Vantara Pál) Révész Bulcsú, Mirk Tibor, Balaskó Mihály, Kriston Pál, Zsákai János, Morvay Balázs, Hámori Balázs, Juhász Zoltán, Szolnoki Olivér és Albert László jutott. 

A legjobb 16 között még csak néhány, de a legjobb 8 között már minden mérkőzésen játékvezető is közreműködött. Mindenki, aki játszott már játékvezetővel tudja, hogy mennyi előnnyel is jár ez, de ezeken kívül most Hámori Balázs és Juhász Zoltán egy eléggé egyedi esetben is hasznosíthatta a Bátori Gábor bírói szaktudását. Juhász Zoltán három színes karéjába bújtatta a fehér golyót és Hámori Balázsnak onnan kellett volna eltalálni az utolsó pirosat, amely a fekete pontjához állt közel. Szinte lehetetlennek tűnő feladat volt. A nyolcadik sikertelen kísérlet után, amikor a fehér 1-2 centiméterrel mellőzte csak a célgolyót a játékvezető jogosan nem ítélt „ foul and a miss”-t, így Juhász Zoltán abból az állásból folytathatta.

 

Ebből a snookerből kijönni..., hát nem könnyű. Hámori Balázs és Bátori Gábor.

 

A negyeddöntők szoros meccseket hoztak, a simának tűnő mérkőzéseken is sokszor csak a rózsa vagy a fekete döntött. Fenyvesi Zsolt Balaskó Mihályt, Hámori Balázs Horváth Attilát, Szolnoki Olivér Vantara Pált, Babecz Balázs pedig Berghold Somát búcsúztatta.

Az idő haladtával minden meccs egyre izgalmasabb lett, hisz az elődöntőkben már mindkét mérkőzésben döntő frame-et játszottak a versenyzők. Babecz Balázs megnehezítette Fenyvesi Zsolt dolgát, de Zsolt a tőle megszokott higgadt játékkal megnyerte a mindent eldöntő ötödik frame-et, míg Szolnoki Olivér fordítani tudott a másik ág elődöntőjének utolsó frame-jében, amelyben Hámori Balázs már 39 pont előnnyel vezetett.

Így Olivér most sem adta alább, pontos és fegyelmezett játékával a döntőbe jutott ahol Fenyvesi Zsolt várta. Összecsapott a snooker és a pool ranglista két vezetője, míg a harmadik helyért Hámori Balázs és Babecz Balázs küzdött meg.

 

A 4 élettelen főszereplő

 A döntő mérkőzésen már nem tudta Szolnoki Olivér megszorongatni Fenyvesi Zsoltot, aki hiba nélkül nyerte a döntőt és ezzel együtt a 2018-as év első pontszerző versenyét, mely zsinórban a negyedik itthoni győzelme. Zsolt lökte a forduló két legmagasabb break-jét is: 74 és 60 ponttal.  Szolnoki Olivér megérdemelten lett a második, míg a harmadik helyezett Hámori Balázs is minden dicséretet megérdemel, ezzel a rangos helyezéssel a ranglista hetedik helyére ugrott fel. Balázs és Olivér is a 64-es tábláról indulva küzdötték fel magukat a legjobbak közé, több erős versenytársat is legyőzve.

A vasárnapi vigaszágon nyolcan indultak. A döntőben itt is képviseltette magát a pool szakág Gulrich Zoltán személyében, akit szoros küzdelemben múlt felül Berkecz András.

Pihenésre azonban nincs idő. A második pontszerző nevezése már megnyílt, vasárnap estig lehet jelentkezni a kevesebb, mint két hét múlva megrendezendő versenyre, amely után hosszabb szünet következik a szófiai EB miatt.