2022. V. NAGYPONTSZERZŐ VERSENY

Révész Bulcsú 138-as breaket lökött

2022. október 8-9-én került sor az V. nagypontszerző versenyre. A kieséses versenyre 33-an neveztek. A verseny esélyese Révész Bulcsú volt, aki az idei négy kieséses verseny mindegyikét megnyerte.

A 32-es táblán több meghökkentő eredmény is született. Balaskó Mihály Nagy Ákostól (0-3), Varga Péter Czier Zoltántól (2-3) és az előző versenyen döntős Madarász Péter pedig Tóth Csabától (2-3) szenvedtek vereséget. Tóth Csaba és Nagy Ákos a legjobb nyolc közé is eljutottak, ahol előbbit Hámori Balázs 3-0-ra, utóbbit pedig Révész Bulcsú győzte le 3-1 arányban. A másik ágon Győri Zsolt és Nagy Erik is magabiztos játékkal jutott el az elődöntőig. A negyeddöntők során Győri Zsolt Babecz Balázs, Nagy Erik Csurgó Balázs ellen bizonyult jobbnak. Erik lehetőséget kapott, hogy revansot vegyen a legutóbbi találkozójukon elszenvedett verségért. Ez most sikerült is a fiatal játékosnak, mert 3-0-ra győzött Győri Zsolt ellen. A másik elődöntőben színvonalas mérkőzésen nyert Révész Bulcsú Hámori Balázs ellen 3-1 arányban.

A döntőben a két fiatal tehetség csapott össze. Ezen a mérkőzésen Révész Bulcsú ellenállhatatlanul játszott és 4-0 arányban nyerte a mérkőzést. A döntő utolsó frame-je történelmi pillanat volt a snooker szakág életében, hiszen Bulcsú egy csodálatos 138-as breakkel fejezte be a mérkőzést.

Nagy Erik, Bekk László játékvezető, Révész Bulcsú

 

Itt azért muszáj egy kicsit elidőznünk. Az eddigi legnagyobb nemzetközi vagy hazai versenyen lökött hivatalosnak tekinthető break Kojsza Zoltán 2012-es lettországi EB-n lökött 127-es breakje volt, bár ezt követően Révész Bulcsú 139-et, Fenyvesi Zsolt pedig 137-et is lökött nemzetközi klubversenyeken. Magyarországon Kojsza Zoltán egy csapatversenyen lökött már 120 fölötti break-et (talán 125-öt). Sajnos erről nem áll rendelkezésre jegyzőkönyv, de igazolni tudom, mert ezen a versenyen személyesen is részt vettem.

A hivatalosan nyilvántartott hazai breakeket tekintve viszont eddig Fenyvesi Zsolt 117-es breakje volt a legnagyobb. Ez a rekord lett a múlté és 2022. október 9-től a 15 éves Révész Bulcsú nevéhez fűződik a hazai szakági versenyen lökött legnagyobb break (138), amihez szívből gratulálunk. WELL DONE BULCSÚ!

 

Varga Péter